Halihó leendő H-sok!

Már biztos nagyon sokat hallottátok, de azért engedjétek meg, hogy mi is gratuláljunk a felvételitekhez!:) Félretéve a formaságokat: nagyon örülünk, hogy a betűnkbe kerültetek, higgyétel el, a H-betű az egyik legcsaládiasabb, legközvetlenebb csapat az egész egyetemen, úgyhogy igazán jó helyre kerültetek:)

Már valószínűleg nagyon izgat Titeket, mi vár rátok a gólyatáborban és ez így helyes, mi is úgyanolyan izgatottak voltunk, mint Ti! De biztosak lehettek benne, hogy egy fantasztikus, életre szóló élményben lesz részetek. Viszont többet nem árulhatunk el, csak annyit, hogy rengeteget készültünk, sok-sok jobbnál jobb meglepetés fog várni Titeket a szerető instruktoraitok mellett, vagyis mellettünk.

De mit is jelent az a Mi? Már láthattátok a gólyaoldalon a csoportképünket, de szeretnénk, ha egy kicsit jobban megismerhetnétek minket a tábor előtt, ahogy mi is megismerhetünk egy kicsit Titeket a nekünk küldött leveleitekből:) Úgyhogy nézelődjetek ezen az oldalon, olvasgassátok az idézeteinket, nézegessétek a képeinket!

És végül, de nem utolsó sorban, feltettünk az oldalra mégegy kis segítséget: összefoglaltunk mindent, amit a táborról tudnotok kell. Az időponttól kezdve, azon keresztül, hogy mit is kell magatokkal hoznotok. Szóval itt megtaláltok mindent, ami fontos.A fórum pedig továbbra is működik, ha bármilyen kérdésetek van, nyugodtan írjatok, mi válaszolunk. És ha kérdésetek már nincs is (mert túl jól informáltunk Titetek), akkor pedig ismerkedjetek a kis csapat többi tagjával is, a gólyatársaitokkal!:) Várunk a Déliben!:)



Gólytábor dióhéjban avagy mit ne felejts el...

Arra gondoltunk, összeszedünk mindent, ami a táborral kapcsolatos és fontos, nehogy valami kimaradjon a nagy információáradatból.

Időpont: 2009. augusztus 25-30

Találkozó: 25-én 10:00-kor a Déliben (kerengő), itt pedig keress minket, vagyis a H-betűt, sötétkék pólóban leszünk!

Táborköltség: 12.000 + 1.000 Ft (lehetőleg pontosan, mert visszadni nem igazán tudunk) és nem árt, ha hozol magaddal némi költőpénzt az estékre

Amit semmiképp se felejts otthon:
  • Orvosi igazolást arról, hogy "egészséges vagy, közösségbe mehetsz"

  • TAJ-kártyát, személyit és ha van, akkor véradói igazolványt, ugyanis lesz véradási lehetőség
  • első napra hideg élelmet

  • 6 napra ruhát, kiegészítve fürdőruhával, sportruhával, játszós ruhával és R'n'B - Hiphop party ruhával

  • ha tudsz hozni hálózsákot, nem hátrány, de ha nincs, nem gond

  • esőkabátot, de reméljük, hogy erre nem lesz szükség:)

  • bármilyen zajkeltő eszközt, mosolyt, jókedvet és ezen kívül bármit, ami eszedbe jut és hasznos lehet:)

Tücsök

Sziasztok H-sok!
Már nagyon várom, hogy találkozzunk és megismerjelek Titeket:) Előzetesen pár szót magamról, most leszek másodéves és imádom ezt az egyetemet. Szabadidőmben nagyon szeretek sportolni (futni, úszni), olvasni, utazni, főleg északra és nagyon sokat vagyok a barátaimmal, akikkel rengeteg közös programunk van. Persze a felejthetetlen Semmelweises bulikat sem hagyom ki soha, mert van belőlük bőven;) Nagyon szeretek instruktorkodni és remélem, hogy sokat segíthetek majd nektek és lesz alkalmatok alaposabban megismerni engem:)
Nemsokára találkozunk!

"Csupán egyvalami választhat el az álomtól:
a kudarctól való félelem."
(Paulo Coelho)

Orsi

Sziasztok, H-sok:)

Hegedűs Orsi vagyok, leendő másodéves:P Néháy szó rólam:
Szinte minden játékban, őrültségben benne vagyok.:) Szenvedélyem a zene és a tánc, s nagyon szeretek utazni, s új embereket, kultúrákat megismerni. Amire bármikor el lehet csábítani, az egy pohár sangria, vagy egy finom mojito. S aki igazán kíváncsi rám, az nézze meg a Jégkorszakot - a motkány az alteregóm:)
Éééés gyertek mindenképp a táborba, hatalmas buli lesz! Mi már nagyon várjuk;D

"Hogyha az, amit találtál, tiszta anyagból való, akkor nem fog megromlani. (...) Ha ez csak egy fény felvillanása volt, mint amikor egy csillag felrobban, akkor, ha visszatérsz, nem találsz semmit. De láttál egy felvillanó fényt. És ez már megérte." (Coelho)

Peti

Sziasztok!
Bógyi Péter vagyok, jövőre negyedéves orvostanhallgató. Elöljáróban csak annyit magamról, hogy szeretek erre az egyetemre járni, szeretem a nyarat és a gólyatábort. Szeretek futni, két keréken suhanni, csocsózni, és aludni.
Remélem a ti első egyetemmel kapcsolatos heteteket is sikerül majd olyanná varázsolnunk, mint az enyém volt. Sok új ember, rengeteg élmény vár rátok a Táborban, számtalan meglepetéssel. Kevés egyszeri és megismételhetetlen élmény van az ember életében, de a gólyatábor szerintem ilyen. Nem érdemes kihagyni!

"Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."

Sanya

Sziasztok kedves H-betűs Gólyák!
Mielőtt személyesen is találkozunk, pár keresetlen szó rólam:
Békási Sándor "sanya" vagyok, 2008-ban végeztem az ÁOK-n. Orvosként dolgozom, és élvezem annak minden kihívását. Előfordul, hogy orvosi szakfordításokat is csinálok. Imádom a kutatást és a felfedezés örömét. Érdekel a képzőművészet és a kortárs irodalom. Egy mozira mindig kapható vagyok.
A Táborig pedig a legjobbakat!





"Ha vesztünk, nem az a baj, hogy kisebbek leszünk a világ szemében, hanem a magunkéban leszünk kisebbek."
(Esterházy Péter)

Ádibádi

Sziasztok!
Gyöngyösi "Ádibádi" Ádám vagyok, 20 éves és mint a mellékelt ábra is mutatja: idióta. :) Alapvetően mindenre nyitott, érdeklődő, optimista ámde kissé makacs és öntörvényű emberkének tartom magam. Szeretem az egyszerű, őszinte és egyenes embereket. Rengeteg hobbim van a zsonglőrködéstől kezdve a zenélésen keresztül a deszkázásig. Nem mondom, hogy bármiben profi lennék, de sok mindenhez konyítok valamelyest, úgyhogy biztos lesz közös témánk :) Várom már, hogy találkozzunk, jól érezzük magunkat és összerázódjunk egy kicsit a suli kezdete előtt.
A mielőbbi viszont látásra:P

"When you light a lamp for someone else, you brighten your own path too..."
"Where troubles melt like lemon drops, high above the chimney tops that's where you'll find me..."

Szilárd


Sziasztok Kedves H-sok!

Szanyi Szilárd vagyok (a barátaimnak sziszkó), az idén végeztem a harmad évet. Egyre inkább fogyatkozó szabadidőmben szeretek a természetben járkálni, labdázgatni az uszodában és ha tehetem két kerékre pattanok!
Bízom benne, hogy sokatokkal találkozni fogok a táborban, ha tehetitek semmiképpen se hagyjátok ki! Személy szerint eddigi egyetemi éveimet alapjában meghatározta ez az egy hét, és most már talán azt is mondhatom hogy évről-évre visszatérve egyre kedvesebb emlékeket idézhetek fel és újult lelkesedéssel tudok nekikezdeni az őszi szemeszternek!!
Akkor 25én a Gödörben!




"Nem minden számít, ami számítható;
de nem minden számítható, ami számít!"
Albert Einstein

Jimmy

Sallai Imre ( a barátoknak Jimmy) vagyok. Az első évet sikeresen elvégeztem, így jövőre már másodikos leszek... :) Szívből örülök, hogy erre az egyetemre jelentkeztem, és hogy ezt a hivatást választottam. Tudom, hogy a legnehezebb dolgok egyike orvosnak lenni, de higgyétek el, Ti sem fogjátok megbánni! Elöljáróban csak ennyit! Várlak benneteket sok-sok szeretettel!!!


"Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett..., zamatos..., kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek, akik nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki, akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd, ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva a világon. Vedd észre, hogy ha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek, akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen, hisz te szilva vagy, de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni..."

Borsó

Kedves leendő H-sok!
Péter Orsi vagyok, 20 éves, legtöbben Borsónak hívnak. Kedvenc időtöltésem az utazás, sportolás, olvasás, filmek és sok-sok együttlét a barátokkal!:) Amiket fontosnak tartok magamról: mindenre elszánt, lelkes és kíváncsi! Erről a három dologról biztos meg fogtok ismerni, de ha mindez nem lenne elég, folyton vigyorgok is! S hogy miért? Mert már nagyon közeledik a hét, amit egész nyáron vártam, a gólyatábor hete! Biztos vagyok benne, hogy szuperül fogjuk érezni magunkat, szóval mindenki nyaraljon, amennyit bír, pihenje ki magát, és indulhat a banzáj!:)

"Ha szeretsz, többet látsz a világból, s minél többet látsz, annál jobban szeretsz."

Pesi

Peskó Gergely - de barátaimnak csak Pesi
SE ÁOK VI. év - remélem hamarosan belgyógyász
Pár szó magamról: szeretet, bizalom, remény, kíváncsiság, kaland, színház, karaoke, mozi, sci-fi-fantasy, buli, hit, igaz barátok, póker, latin táncok, Nightwish, Rock&Roll, forgatag, hivatás, 'la vita e bella', Tokaji Édes Szomorodni, jak, Gettó milliomos, foci, küzdelem, Hallgatói Önkormányzat, floorball, kollégium, Kosztolányi, édes álmok, mosoly, felelősség, IÖCS, kirándulás, tengerpart, 'do you want to live forever?', naplemente, Riki-tiki-tévi, Naruto, Cranberries: Zombie és persze Gólyatábor - H betű



"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."

Réka

Sziasztok!

Réka vagyok, remélhetőleg szeptembertől harmadéves ÁOK-s. Nagyon szeretem a meséket akár könyv, akár film, akár akármilyen formátumban, továbbá a Forma 1-et és a fagyit minden mennyiségben. Szeretek bohóckodni, játszani és megdolgoztatni az agytekervényeimet néhány logikai fejtörővel. Nem tudom elviselni, ha valamit nem értek (ezzel pedig remekül az őrületbe tudom kergetni a környezetemet). Mindemellett imádom a gólyatáborokat és a jó kis táncolós bulikat is.


És nagyon-nagyon szeretnék végre megtanulni skótdudálni...

Találkozzunk 25-én! Én már nagyon várom!!!

"Nem szeretjük azt, aki arra kényszerít minket, hogy ne azok legyünk, amik vagyunk; de azt sem szeretjük jobban, aki arra kényszerít, hogy azoknak mutatkozzunk, amik vagyunk. Azt szeretjük, aki azt hiszi, hogy azok vagyunk, akik lenni szeretnénk."(Paul Valéry)

Olidíí

HiliHelóHaliHuliHaliHóóó! Üdvözöllek kedves Gólya!

Oláh Dani vagyok, a H betű egyik lelkes instruktora. Remélem megismerjük egymást augusztus végén, természetesen utána is rengeteg programon fogunk találkozni... Ha a H betűn múlik, akkor biztosan Neked is legalább akkora élmény lesz, mint nekem az én Gólyatáboromban... Amúgy röviden rólam: kollégista, győri srác vagyok, ÁOK 4. éves, ja és az OliDíí becenévre hallgatok... igazából Tatán mindent megtudhatsz :)

Addig is szép nyarat kívánok!
Üdv.: Dani (OliDíí)

Eszti

Sziasztok!
Nagy Eszti vagyok, harmadéves orvostanhallgató. Szeretek mozgolódni, sportolgatni, mindig vidám lenni és meglepődni. Szívesen járok színházba, moziba és táncolni. És már nagyon várom a gólyatábort!!!! Gyertek el minél többen!:)


"A mosoly a legrövidebb távolság két ember között."
(Mark Twain)

Szandi

Sziasztok kedves szerencsés gólyák, akik a H-betűbe kerültetek!!!:)
Szandi vagyok, szeptemberben a második évemet kezdem ÁOK-n (és a Rezső koliban:)). Alapvetően vidám, optimista emberke vagyok (könnyen fel lehet ismerni - majdnem - állandó mosolyomról). Szeretem a jó társaságot, a beszélgetős estéket, a jó bulikat, könyveket, filmeket, a jó kajákat, a jégkrémet és a TIC TAC-ot. Ha sport, akkor kézilabda (+nézni mindegyik:D).
Már nagyon várom, hogy megismerhesselek benneteket! Találkozunk 25-én!


"Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen."
(Mark Twain)

Ákos

Halihó!
Kaizer Ákos vagyok, immár V. éves orvostanhallgató. Imádok túrázni és élek-halok a télisportokért. A szívem csücskében a gastronomiánál csak a barátaim foglalnak el nagyobb helyet. Ezekkel a remek emberekkel együtt, kitárt karokkal várlak titeket a mi kis családunkba, amit sokan csak úgy hívnak Semmelweis Egyetem. Remélem a sok közös élmény számotokra is színesebbé teszi majd ezt a most még újszerű "fogalmat" és meglátjátok, hogy ez nemcsak egy munkahely, hanem életforma.
Rólam annyit érdemes tudni, hogy imádok minden különleges sportot, a jó ételeket és a Stephen King regényeket. No és persze, hogy szerintem a csillagos ég nem csak a végső határ, hanem egy hely, ahol frankon lehet a barátokkal sörözni.


"Kezdem megérteni, hogy az egész élet csak egy játszma, amelyet olyan ügyesen és jól kell megjátszanom, hogy örömöm teljék benne. Ha vesztek, vállat vonok és nevetek, ha pedig nyerek, ugyancsak nevetek. Bárhogyis van, azon leszek, hogy tréfásan fogjam fel a dolgokat."

Edy

Sziasztok EDY vagyok. Orvostanhallgató. Mire találkozunk remélhetőleg másodéves. Szeretem a macskákat meg a komolyzenét. Nyugodt természetű, megfontolt ember vagyok, komplexusokkal küszködök. Na jó, komolyra fordítva a szót: kutyák, techno/rap/hip-hop, pörgök mint atom. Gyerekek komolyan mondom gyertek gólyatáborba, olyan H-betűt csinálunk, hogy robbanni fog, fejére állítjuk Tatát, körbeássuk és megfordítjuk, úgyhogy szedjétek össze magatokat, nincs kifogás, mindenkit ott akarok látni!!!
köszönöm a figyelmet!
EDY

"A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?"
(Albert Einstein)